Két évvel a halál után

"NINCS FELTÁMADÁS"

Meglátogattam Iványi Gábort a kórházban. És mert az írott szó az emlékezés mankója, és mint minden írott szó, ezek is itt abban bíznak, hogy egyszer keménykötés közé kerülnek, és biztosan túlélnek mindenkit, mindenkit, akinek még saját emléke van Iványi Gáborról, ezért kezdjük azzal, ki is az az Iványi Gábor.

Izgalmas játék lefesteni egymásnak azt, akit te is, én is ismerünk — Iványi Gábort a szegények és az elit biztosan, a kettő között sok magyar meg nem maradt így Krisztus után 2026-ra —, érdekes kísérlet, főleg testvérek között a szülőkről. Mindig kiderül, hogy hiába hívják ugyanúgy az édesanyánkat, mindkettőnké más ember.

Most is, áll mellettem egyik szombat este a leghalkabb szavú, kiváló újságíró barátom, olyannyira kiváló, hogy a hatalom abba tett energiát, hogy egy Pegasusnak nevezett programmal lehallgassa, áll mellettem egy pohár sörrel a kezében a kocsma teraszán, és amikor megemlítem Iványi Gábor nevét, ő ráncolja a szemöldökét a név hallatán.
Ráncolja, ráncolja, és elmormolja halk hangján a “vitatott” jelzőt.